2012. május 30.

szieszta, ahogy lehet

Ha mindenki ilyen rendesen aludna délután, sokkal boldogabbak és egészségesebbek lennénk. És addig se lenne zaj.


még több alvás

Új titkos kert a városban, nézzetek be!

pénteken és szombat reggel már lehet fogni a hátizsákot / fűzfakosarat / ikeás szatyrot / gyerekeket, felülni a biciklire / villamosra / autóba, és irány a Margit utca a Margit híd budai hídfőjénél, ahol megnyílik, és ezentúl rendszeresen működik a Margit piac, amely vasárnapra bolhapiaccá, estére pedig zenés, táncos, mutatványos kertté alakul. Hogy a hangulatot kicsit megelőlegezzem, a kert képei már szerepeltek itt,  azóta gőzerővel folytak a fejlesztések, hogy végül ezzel a szépen sikerült plakáttal invitáljanak minden érdeklődőt:


Akik még nem ismerősek a környéken, azok kedvéért a térkép, amely mutatja, hogy a Margit körút kanyarjában kell egy kicsit fölsétálni, a dombra vezető utcán, a Gül Baba türbe irányába, íme:


Margit utca nagyobb térképen való megjelenítése

Azt reméljük, ez a hely és a piac beépül a városi keringésbe, aki ott jár, írja meg, mit látott!

2012. május 18.

breaking news

kivágták a mocsári hibiszkusz hajtásait tegnap reggel a fűnyíróemberek, mire lerohantam, még pont láttam azt a suhintást, amivel elintézték. most nincs is kedvem többet írni.
persze ez volt a legrizikósabb növényünk, sejthető volt, hogy valamilyen módon vége lesz, vagy az időjárás vagy a lakók keze által, hát rövidre zárva most már biztos, hogy nem lesz ilyenünk

2012. május 11.

A más kertje

Egyképes hír péntek estére: egy kicsit túlbonyolított, de igazán hívogató penthouse teraszkertje New Yorkban. Úgy tűnik éppen eladó.

2012. május 10.

"Én azért szeretek Magyarországon élni, mert hozzá tartoznak a csillagok és a hold"


A nyolcadik kerületi Vajda Péter utca blogja egy bejegyzésében nagyon szép és részletes dokumentációval kapcsolódik a Tulipánok Városa projektünkhöz. Kerültek virághagymák a Vajda Péter-Delej utca sarokra, a Krleža-szoborhoz, a Népligetbe több helyre és a Corvinus Egyetem épületének közelébe is. A tanulság egyértelműnek látszik: van itt jó is, rossz is.

 
VAN ITT JÓ IS, ROSSZ IS - rendező: Macskássy Katalin; operatőr: Bacsó Zoltán, Halász Gábor; vágó: Hap Magda; hangmérnök: Zsebényi Béla; zene: Sáry László; szakértő: Schiffer Pál; produkciós vezető: Mikle Judit; 1997.

Kék óra

Lassan véget ér a tulipánok tavaszi szezonja, a Péter által készített képekkel búcsúzunk tőlük egy időre. Az elnyílt virágok szárát vissza kell vágni, hogy a hagyma ne a magneveléssel törődjön, hanem minél jobban megerősödjön a következő évre. A következő ültetés októbertől lesz aktuális, legkésőbb akkor új bejegyzésekkel jelentkezünk a témában, tartsatok velünk, mert egyrészt jó játék, másrészt magunk nem győzzük a feladatot!

2012. május 9.

kinek fáj

Szomorú kis hírben számolt be a pár perc Budapest egy száz évet túlélt, téglába karcolt kis graffiti eltüntetéséről.

A huszadik század legelején, még a lóvasutak korában, Adorján György váltóőr karcolgatta vélhetően unalmas munkája közben az egyetem klinkertégla burkolatába, ami épp eszébe jutott. A műgonddal készített naiv munka egészen idén tavaszig őrizte az emlékét.

1901-es és (egérrel) 2012-es állapot

Van, ahol sikerül egyre tudatosabban őrizni a múlt ilyen apró kis jeleit, és ez nem puszta érzelmesség, hanem imázsépítés is. Mert egy város történetét ezek a rejtőzködő kis történetek teszik különösen személyessé, a várost magát pedig vonzóvá és egyedivé, megismerésre csábítóvá. Ahol úgy pusztítjuk el saját értékeinket hogy fel sem ismerjük a pusztítást, ott a szegénykultúra győzött.


Egész oldalas térkép
Milyen egyszerű lett volna meghúzni egy keretet az érdekes terület köré, és akár csak néhány téglányit kihagyni a csiszolásból. Várostörténész vagy műemlékes nem tud minden felújítás minden részlete mellett őrködni, az épület portása ha ismeri is a helyet, nem érintett annyira, hogy beleszóljon más munkájába, ez az egyébként minimális figyelem, gondosság, önállóság vagy kezdeményezőkészség pedig ma nem várható el úgy tűnik nem csak a munkásoktól, de a munkát közvetlenül irányítóktól sem. Ezért csak utólag kapkodjuk a fejünket, hogy ismét legyalultak egy darabkát a saját közös emlékezetünkből.

Azt hiszem ez ugyanaz a probléma, amivel mi is gyakran találkozunk a közterületeken tett kertfejlesztési erőfeszítéseink során. Mint a közmunkás, aki harmadszor is ledarálja a frissen ültetett bokrokat, nem fog kerülni, mert neki aztán igazán mindegy, egyébként is mikor máskor játsszon egy elektromos fűnyíróval. Mennyivel gazdagabbak lehetnénk, ha akár csak a békénhagyásig el tudnánk jutni.

2012. május 8.

Egy régi kép

Ez a fotó érkezett az imént a postaládánkba, első emeleti ablakból készült, valószínűleg egy őszi napon, 1972 körül. Sajnos a tér nem látszik rajta, leginkább csak az, hogy a buszmegálló környékén még kicsik a fák, lombosan is átlátást engedtek az iskola felé. A ház előtti nyárfa, ahogy a jobbról belógó ágakon látszik, már akkor is elég nagy lehetett.
Szeretnénk arra biztatni más olvasókat is, hogy ha van fényképük és hozzá kapcsolódó történetük a környékről, az eltűnt hétköznapokról, osszák meg velünk.

2012. május 7.

munka, május

ismét rengeteg mindent ültettünk. főként
- mogyorót
- málnát
- magnóliát
- homoktövist.
A perzsa varázsfa elképesztő fejlődésnek indult, már látom, amint ő hordozza az emlékét kétszáz év múlva, hogy itt éltünk, és nem hiába. Nagyokat pislogok a lelki szemeimmel. Nyírtunk sövényt, metszettünk, gereblyéztünk, öntöztünk karóztunk. ide-oda vonszoltunk nehéz dolgokat.
mindezt betetőzve egyikünk elhagyta a telefonját a fűben, másikunk kizárta magát a lakásból.
aztán megvacsoráztunk képek holnap (az ma).

Megkésve, de felkerültek végül a képek, a május elején végzett munkákról: 



2012. május 4.

Új közösségi kert indul Budapesten!

a nyolcadik kerületben, a Corvin sétányon a Leonardo és Tömő utca sarkán a KÉK szervezésében, akik szerda este a Grundon tartott nyilvános tájékoztatóval nyitják meg a kertet. A felhívásuk:




Te is kertészkednél?
Új közösségi kert nyílik! 
2012. május 9. szerda 19 óra Corvin sétány

Mindent megtudhattok a kertről és a parcellához jutás mikéntjéről a május 9-i tájékoztatón. Fontos, hogy a lehető legtöbben részt vegyetek az eseményen, hogy a feltételek, lehetőségek pontos ismeretében dönthessetek arról, belevágtok-e ebbe a több évre szóló közös kalandba.

A közösségi kertbe jelentkezni kizárólag a kozossegikertek.hu honlapon lehet, a majd május 10-től megtalálható online kérdőív kitöltésével. Túljelentkezés esetén sorsolunk.

Várunk mindenkit szeretettel, igyekszünk minden kérdést megválaszolni!
Bátran küldd tovább ezt a felhívást a környéken élő haveroknak, a nagyinak és barátnőinek - legyen Pesten még több városi kertész!

Helyszín: Grund kerthelyiség (Bp., VIII. Nagytemplom u. 30.)
Időpont: május 9. 19:00

Életmentő segítség

Mentett meggyvágó fióka. A tövénél vastag, ormos,
egyenes lefutású csőr jelzi, hogy magevő
madárról van szó.

A rendkívül aszályos tavasz, és a hirtelen jött hőség miatt a madártani egyesület kéri, hogy mindenhol, ahol csak lehetséges, kihelyezett itatókkal segítsük a madarakat. Honlapjukon részletes tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket.
A másik, május elejétől egészen augusztusig nagyon aktuális cikkük arról igazít el, hogy mi a teendő, ha fiatal madarat, vagy egészen kicsi fiókát találunk. Sok esetben ugyanis legjobb, ha békén hagyjuk őket, amikor korai fészekhagyókról van szó. A cikk a fiatal fiókák gondozásában is segít, illetve a fiókák fajtameghatározásához is ad támpontokat, mindenképp érdemes elolvasni itt.
(A képek és aláírásuk szintén az MME vonatkozó cikkéből.)

A magányosan kóborló fiókák (a képen feketerigó-fióka)
szinte soha nem árvák, hanem a faj túlélése szempontjából fontos

„szétszóródni és túlélni” biológiai parancsnak
tesznek eleget.

farkasemberek vagy szerelmes andalgás, esetleg mindkettő egyben


Ritka pillanat, minden tényező kedvező együttállása adott, lágy tavaszi hónap, várhatóan derült égbolt, könnyű borral fűben fekve szuperholdat láthatunk szombat éjjel, ugyanis a szombat este 18:28-kor kelő és vasárnap hajnalban 03:32-kor nyugvó Hold pályájának a Földhöz legközelebb eső pontjára ér, ráadásul telihold fázisban. Mások is figyelték, különböző objektívekkel kicsit rácsaltak.
 

2012. május 3.

Kilátók

Bár még mindig felújításra szorul, május elsejétől ismét látogatható a Margitszigeti víztorony, ahol a tervek szerint a kilátó mellett kiállítótér is üzemel majd.
Üröm az örömben, hogy az 1400 forintos belépődíjat (de akár a 800 forintos diákjegyet) viszonylag kevesen fogják megfizetni. Ha izgalmas helyekről szeretnénk pillantást vetni a pesti panorámára, Budapest100 rendezvényeit továbbra is érdemes lesz figyelni!