2013. július 19.

Hármasposzt

kert, összegzés


Három éve költjük a saját pénzünket és az önkormányzat pénzét (közpénz), teszünk bele munkát, időt, törődést. Éppen itt van az ideje, hogy összefoglaljuk a tanulságokat. Már jó régen kezdtem el írni ezt az összegző posztot, de aztán annyira adta magát a Fuga rádiós beszélgetés kapcsán lelepleződött fogalmi zűrzavar, hogy egy részét felfűzöm erre. Aztán talán az egyik gondolatmenet hívja a másikat, ein wort gibt das andere.

Ez az összefoglaló egyben magyarázat arra, amit még a barátaim is meg szoktak kérdezni, hogy miért csinálom ezt blogot, amikor ezt a rengeteg saját időt akármi másra is lehetett volna fordítani. A számos ok közül a három legfontosabb:
- Akarom látni értelmét a munkámnak, és fontosnak érzem, hogy ne elsősorban a pénzért dolgozzak. Ez ebben az esetben a teljesen ingyent jelenti.
- Szeretem, ha esztétikai értéke is van.
- Fontos éppen ott és éppen akkor csinálni valami jót, ahol éppen vagy. Igyekszem, hogy így legyen.

A projektnek három, egymással egyenértékű célja volt.
- Legyenek az itt élő emberek törődőbbek a környezetükkel, és nyitottabbak egymással. Legyenek elégedettebbek, együttműködőbbek, bízzanak jobban egymásban és magukban, legyen párbeszéd. Segítsünk valamivel abban, hogy növekedjen a tudatosság a hely történetével és értékeivel kapcsolatban. A hely története, egyben közösségek története is, és ahogy felbomlanak az korábbi közösségek, úgy tűnik el a történetük is. Ezt csak részben pótolhatja egy objektívebb, az egykori közösségen kívülről jött jóindulatú figyelem, talán pontosabb, de hűvösebb tudás.
- Legyen a park sokkal gondozottabb, kevésbé szemetes, zöldebb, bontsuk ki a benne rejlő lehetőségeket, amennyire telik az időnkből, erőnkből.
- Legyen a munka része az, hogy van egy nyilvános felület, a blog, ahol dokumentáljuk a történéseket, reflektálunk rájuk, értelmezzük, pénzügyileg is átláthatóvá és nyitottá tesszük, elérhetővé azok számára, akik érdeklődnek, akár mert itt laknak, akár mert érdekli őket hasonló civil tevékenység.

Hogy mindezek milyen mértékben valósultak meg, és miért úgy, arról majd egy másik posztban.


Mivel szintén három fogalom keveredett a Fuga Rádiós beszélgetésben, helyezzük el magunkat ebben a háromszögben, előrebocsájtva, hogy mind a háromban rengeteg szépség és lehetőség, és mind a háromnak van helye a városi kertészkedés palettáján.

A gerillakertészet egyfajta városi partizán akció, amikor lelkes civilek mindenféle egyeztetés nélkül, akár titokban - legromantikusabb esetben az éjszaka leple alatt fekete nindzsaöltözetben, Zorro-álarcban, vagy szobalány-jelmezben, ki hogy szereti -, ültetnek növényeket városi közterületekre. Ezek lehetnek fák, bokrok, virágok, akár egy egész erdő, a lényeg, hogy teljesen személyes, civil akcióról legyen szó.
A gerillakertészkedés ellentmondásos megítélésében szerepet játszik, hogy a közterület gondozásával megbízott cégek nem szeretik ezeket az egyeztetés nélküli akciókat (ez részben érthető is), sőt, sokszor a lakók is gyanakodva szemlélnek mindenfajta változást. Hozzá kell tenni, hogy sajnos gyakran jellemzi az ilyen akciókat, hogy az így kiültetett növényeket és a helyet gyakran egyáltalán nem körültekintően választják ki, a megmaradás esélyei eleve rosszak, és az akció a legrosszabb esetekben kimerül az ültetésben, nem tartalmazza a kiültetett növény gondozását.
Mindez viszont egyáltalán nem tartozik a lényegéhez, a gerillakertészkedés egy esztétikai gesztus, amit a környezet szépítése, zöldítése, és személyesebbé tétele iránti igény szül. A számomra legszebb példáiban street art elemekkel keveredik.


Mi nem ezt csináljuk!
Az első három fát valóban gerillakertészként ültettük, kiszáradt elöregedett fák helyett. Azonban nagyon hamar kiderült, hogy az együttműködéseket hasznos volna kiépíteni, például azért, mert a közterületi öntözőrendszer már régen tönkrement, és a felújítása nélkül nem tudjuk öntözni a növényeket. Anyagi forrásaink is máshol végződnek akkor, ha saját zsebből kell finanszíroznunk az akciókat, mint hogyha megkeressük a potenciális pályázati forrásokat.
Az önkormányzattal való egyeztetések azért is hasznosak lehetnek, hogy ne dolgozzunk keresztbe egymásnak, például a közmunkások ne darálják le fűnyíróval frissen ültetett virágainkat, vagy ne ültessünk bokrokat a tervezett gázvezeték-felújítás útjába.
A gerillakertészkedés inkább egy a zöld ügyek iránti általános érdeklődésnek a jele, és játék, de többnyire nem jellemzi a kihelyezett növényekért való tartós felelősségvállalás, bár nem is kizárt.

A civil kertészkedés során, amit csinálunk, próbálunk kapcsolatokat keresni egyrészt a helyben lakókkal, feléleszteni vagy felépíteni egy felelősségvállalást a tágabb környezetért, lehetőleg építve a lokális identitásra, és növelni az ezzel kapcsolatos tudatosságot. Igazán jó esetben ez továbbterjed, és az érdeklődő lakók már maguk is megismerkedhetnek egymással, kialakulhat egy hálózat, amelynek a tagjai bizonyos mértékben egymás iránt is felelősséget vállalhatnak, barátságok alakulhatnak ki, szóval a dolog önjáróvá válhat. (A régi és újabb lakók olykor markánsan elkülönülő csoportjai között ez lehet a kapcsolatteremtés egyik útja.)
Ezekben az esetekben a közterület marad közterület, mint a gerillakertészek akcióiban, és ez sokat hozzátesz a szépségéhez. A civil kertészkedés során nem akar senki kikanyarítani egy darabkát a közösből, pusztán azt szeretné, hogy ami ott van, az legyen gondozottabb, szebb, jobb. Szerintem ez gyönyörű dolog, és Feri bácsi egyetért velem. Ültess egy fát.
Ilyenek a gangos házak zöldítésének kísérletei, de ilyen közepes távú elköteleződésre és együttműködésre nagyon szép példa a Sárkányos játszótér esete is, ahol néhány szülő összedolgozásával sikerült rendbe hozni, megújítani egy elhanyagolt játszóteret.



A közösségi kert gründolás és működtetés az elköteleződés mértékének egy következő szintje, amikor egy kert köré szerveződő kialakuló közösség felállítja a maga szabályait, és azt betartatja a tagokkal. Ez a városi kertészkedés legköltségesebb, legkomolyabb formája, és ez igényli a legtöbb rendszeres munkát, a szervezők és a tagok részéről is. Ezek már nem sima közterületek, hanem köz- és magán vegyes konstrukciók, körülkerített, esetleg őrzött területek, bérelhető parcellákkal, közös infrastruktúrával (utak, öntözési lehetőség, közös szerszámok, esetleg közös konyha, pihenőhely stb), házirenddel. A résztvevők nevelhetnek konyhakerti növényeket fogyasztásra, ültethetnek rózsát, vagy gereblyézhetnek mintásra egy zen-kertet kavicsokkal, mindez csak konszenzus kérdése.
A siker igazi mércéje nem a termelékenység, hanem a békés együttműködés mértéke. A három közül ez hozhatja létre a legstabilabb csoportokat, ez formálja a legnagyobb mértékben a résztvevők életét, és ennek a szocializációs hatása lehet a legnagyobb. Egészen gyönyörű perspektívái lehetnek a helyi közösség fogadókészségétől és az önkormányzatok (vagy egyéb tulajdonosok) szándékának a komolyságától függően.
A kertészeti és erkölcsi sikereken túl nagyon fontos szerepe lehet egy-egy kisebb városi egység szociális rehabilitációjában, egy környék megítélését, sőt ezen keresztül az ingatlanárakat is pozitívan befolyásolhatja. Érdemes körülnézni Európában.


Na, ebbe az irányba nagyon szívesen fejlesztettünk volna, tulajdonképpen ez a lépcsőzetes projekt, annak megmérése is lett, hogy van-e erőnk nekünk, és van-e potenciál a helyiekben egy ilyen lépésre. Az derült ki, hogy nincs, és a kettő összefügg. Noha a blognak vannak gyarapodó számú követői, de talán nem, vagy nem elegendő arányban a közvetlen környékről, és sem ezzel, sem a matricázással, sem a lépcsőházi hirdetésekkel, sem az ismétlődő csoportos munkával, sem a közgyűlésen való megjelenéssel nem sikerült a szűkebb környéken körülbelül 1600 lakó közül öt-hat olyat sem találni, akiknek az érdeklődésére és a segítségére stabilan számítani lehetne. Vannak agresszív és destruktív emberek, akik megjelennek a téren, és vannak nagyon kedves és nyitott emberek, őket azonban nem nagyon sikerült láthatóvá tenni, és kimozdítani a közönyből a cselekvés irányába akár csak egy maroknyi segítőt.
A dologhoz hozzátartozik, hogy a sokkal kisebb, pár négyzetméteres előkerti részeknek egyre több lelkes gondozója van, és néhány év leforgása alatt nagyot változott a házak környéke ilyen szempontból. A lakossági közterület-gondozási együttműködésnek ez a része igazi sikertörténete a helyi önkormányzatnak. Úgy látszik, hogy jobban azonosulnak az itt lakók egy olyan feladattal, ami közvetlenül az ablakuk alatti, vagy a kapujuk melletti kis területet érinti, és kevésbé tudnak felelősséget érezni egy tágabb területért, amit jobban meg kell osztani másokkal, amire kisebb befolyásuk van, és talán a kockázata is nagyobb annak, hogy mások tönkreteszik a munkájukat. A másik ok lehet az is, hogy szívesebben dolgoznak a résztvevők egyedül, mint hogy felvállalják az egyeztetések és kompromisszumkeresések kockázatát, ami abból is látszik, hogy az előkertek gondozása is hajtépésig fajuló vitává válik néha akkor, ha véletlen több lakónak is támad, egymásnak ellentmondó elképzelése. Egy nagyobb közös terület növeli az ilyen konfliktusok kockázatát is.

Mindent összevéve azért sajnálom, hogy így van.

Túlfutottam, a háromszor hármas egységből négyszer három lett. Pedig most itt kéne átváltanom, és valamit már írnom a kilencről is. A kilences Beatrice Portinari* kedvenc száma, de erről máskor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése